1. hét

Jó pár napja alig van internet, mobilvétel meg még annyira sem. Ja, az USA-ban vagyunk… Persze, az egyik legkihaltabb vidéken a Navajo törzsi területen. Rövid összefoglaló az eddigi eseményekről, remélem, valamikor fel tudom tölteni a blogra.

1. nap

A hétfőt kitette az ideutazás. Kocsi Bécsbe, majd repülés Londonba, onnan Denverbe. Minden gond nélkül ment, ma már olyan médiakínálat van a repülőkön, amely képes a szükséges időszakra hibernálni a legelevenebb gyereket is. Az egyetlen kaland leszállás után történt: a rendőrök bilincsben vittek el egy fiatal srácot a repülőn az utolsó sorból. Gyors, érzelemmentes jelenet, de azóta is mindenki a fiú rémtetteit találgatja.

Érkezés után gyors kocsi felvétel (férfi olvasóknak: Dodge Caravan mini van az első 2 napra), aztán irány az első airbnb szállás: üzemcsarnokból átalakított egyterű loft lakás. Szimpatikus design, csak sajnos a légkondi jelenti a szellőzést. Hamar ágyba ájulunk, csak azért, hogy másnap hajnali 4-kor kezdjük az első jet lages napunk. (8 óra időeltolódás.)

Loft lakás étkező

2. nap

A hajnali kelés okán egy éjjel-nappali kávézót keresünk a környéken reggeli céljából, és a gyerekek nagy örömére Starbuck-ot találunk. A pénztárcánk már nem örült annyira, de legalább igazi amerikai indításunk volt. Aztán irány a Natur és Science múzeum. Szokás szerint sok aktivitás, ami közel húz a témához - most leginkább az egészség -, de kevés mélyebb válasz, tanulság. A legjobb talán a tetőterasz csodás Denver + Sziklás-hegység kilátása, és az ott elhelyezett naptávcsövek, ahol élőben nézhetők a napkitörések.

Denver a Sziklás-hegységgel

Aztán indulás Tücsiékhez, isteni vendéglátásban volt részünk gyönyörű házukban. Boulderben laknak, az egészség és fitness tudatosság fellegvárában. A város a Sziklás-hegység ölében fekszik, elképesztő fenyőillat és érdekes alakú sziklák (Flatirons) közepette. A finom ebéd után elindulunk Tücsi férjével telefonkártyát vásárolni, és közben rövid történetei révén bepillantást nyerhetünk egy - inkább 3 - könyvért kiáltó életébe. Egy rövid lista a történetekben személyes ismerősként, barátként felbukkanó nevekről: Kerouac, Ginsberg, Dali, Kabat-Zinn, Goleman, Erickson, Gendling… Hippi élet, 9x megúszott hadkötelességi vizsgálat Vietnám idején, fekete egyenjogúsági harcok. A Starbuck után Amerika egy másik dimenzióban... A nap végén még egy kirándultunk is a szép sziklák tövében, miközben Tücsi kioktatott bennünket mi a teendő, ha medvével találkozunk. (Röviden: építsünk a bennünk élő medvére.) Vacsora helyett már csak egy újabb beájulásra futotta erőnkből, irány haza, és az ágyba.

3. nap

Bizzi-bizzi reggel (ennyi idejű ittlét után már illik némi nyelvromlást felmutatni). A megszokott korai kelés (ha, jól emlékszem már 5:00-ig kihúztuk), kemping cuccok bevásárlása a Targetben, ahol a gyerekekhez megérkezik az újabb amerikai élmény, és elkezdődik a mi mindent akarnak megvenni lista burjánzása. (Tinédzser gyerekeknél ez már végeláthatatlan…)

Aztán kicsekkolás a lakásból, majd becsekkolás egy csak Colorado államban törvényesen elérhető kalandba. Hogy Zsófi életében is meg legyen ez az élmény, bevásárlunk ehető formában (cookie) minimál mennyiséget, ami egyben nem könnyű beszélgetést is eredményez a gyerekekkel. Maga a hely kissé furcsa (túlspilázott hippivilág), de a kiszolgálás, az információ barátságos és messzemenően ügyfélbarát. Kérték, hogy vigyük a hírüket otthon, hát megtettük. (Az internetre beírva kb. kilométerenként van ilyen bolt, nagyot kaszálhat az állam.) Egyelőre még nem fogyasztottunk.

Utazás közben az RV-ban - Ármin az új labdával

Utána kocsi leadás, RV felvétel. Ismerkedés a lakókocsival. Víz, gáz, elektromosság átlapoló rendszerekben: mérnököknek mennyország, közgazdászoknak önbíztató hümmögés. Azóta kiderült, hogy meglepően felhasználóbarát, pedig már szennyvízleeresztésen is túl vagyunk. Sajnos, csak a zenéinkkel nem tud kapcsolatot teremteni, így változó minőségű country adókat hallgatunk jobbára.

A kocsi nem apróság, 31 láb hosszú, azaz több mint 10 méter. Mindez csak az első 10 percben okoz családi halálfélelmet, amikor személygépkocsis lendülettel vágok bele a denveri autópálya fel/lejárók dzsungelébe, ahol ráadásul a gps-s is eltájol bennünket. Szerencsére hamarosan útra találunk és én is besorolok mindörökre a jobb sávba, és azóta gond nélkül eljutottunk mindenhová, még szerpentineken keresztül is.

Ármin és az óriás kígyó - szennyvizeznek a pasik

Délután nagy bevásárlás, hűtőfeltöltés, az első lakókocsis ebéd, belakjuk magunkat. A gyerekek pár perc után kijelentik, hogy ez az egész olyan, mint a vitorlázás, és tényleg. Életre kelnek a már bejáratott családi rutinok, mindenki megtalálja a kuckóját, és feláll a mosogatási sorrend is.

A nap végére még belefér a sokat ígérő nevét nem meghazudtoló Garden of Gods park is. Eső után, naplementére érkezünk, a legjobb választás. Vörös sziklák között zöld fenyők, és a sehol más ennyire nem intenzív fenyőillat. Sétálunk, fényképezünk, a gyerekek felszabadultan ugrálnak és szekálják egymást. Elindultunk igazából.

Garden of Gods

Késő esti érkezés a campingbe, jól eső alvás a hűvös éjszakában. Érdemes megjegyezni, hogy megérkezésünk óta nem voltunk 1500 méternél alacsonyabban, de jobbára inkább 2000 felett járunk. A ragyogó napsütést hirtelen jövő zivatarok és hűvös éjszakák váltják.

4. nap

A korai kelés nem esik nehezünkre, de indulás előtt még belefér egy kis játék az új szerzeménnyel, az amerikai focis labdával. Hosszú vezetés következik a Great Sand Dunes (homokdűnék) nemzeti parkba. Közben lehet azonosítani pár okos amerikai vezetési megoldást. Jobbra kanyarodni például piros lámpánál is lehet, persze csak, ha előbb teljesen leálltál és körbenéztél, mintha stop tábla lenne. A másik az a kereszteződés, ahol mindenkinek stop táblája van. Itt kvázi érkezési sorrendben, sorban egymás után, minden irányból egy-egy autó mehet el. Az élményeim alapján biztonságosabb, mint a jobbkezes megoldás. (Bevallom, otthon már velem is megesett, hogy pillanatnyi elmezavar hatására idegesen integettem a jobb kezem felé eső mindenáron átmenni akaró autósnak, hogy nem látja, hogy ez egy jobb kezes?)

A homokdűnék már messziről csodás látványt nyújtanak, közelről pedig egészen meghökkentőt: hogy került ide ez a rengeteg homok? A visitor centerben meg tudjuk a választ (közeli hegyek eróziója), így ebéd után el is indulunk 200 méter magas buckák közé. Mászunk, a gyerekek nyilván hemperegve gurulnak. Közben feltámad a szél, mennydörgés, és lassan sivatagi túlélős helyzetgyakorlattá alakul a túra. Vissza is fordulunk, és már zuhogó esőben érünk vissza a lakókocsihoz, amiből máig takarítjuk a homokot. Felfedezzük azt is, hogy a homok valahogy képes minden testnyílásunkon bejutni.

Homokdűnék hajnalban

Szerencsére van saját zuhanyunk, és az is szerencse, hogy Miróka az utolsó zuhanyzó, amikor teljesen beszappanozva bejelenti, hogy nem jön már a víz. Lábasból öntve tisztítjuk, és kezdjük a 1,5 napos nyomozást, hogy mi lehet a gond. A kocsi többszöri hiábavaló tüzetes átvizsgálása után végül másnap este Zsófi fedezi fel, hogy Miróka megnyomott egy gombot a zuhanyrózsa tetején…   Már kezdtünk büdösödni.

RV ebéd - már a desszertnél tartunk

Este már a rutin mentén haladunk, amit finom kaliforniai borral dobunk fel. Kifinomult körökben már szégyen, de bevallom, nekem még ízlik a chardonnay.

5. nap

Talán írtam már, hogy korán kelünk, de ez most direkt jó, mivel felkelő napban másként szépek a homokdűnék. Hosszú, 4 órás vezetés a Mesa Verde nemzeti parkhoz, átalakul a táj, átalakulnak az emberek is, szegényebb vidék, erősödő vadnyugati hangulat, indián arcok.

Zsófi már rutinosan ugrik le a kocsiról, hogy segítsen belavírozni a szűk helyekre, tankolásnál. Fogyaszt a picike rendesen – 100 mérföldön kb. 10 gallon – lehet számolni J.

Az új camping luxus: van vizünk, elektromosságunk, grillező helyünk és még medence is. Kicsit lazázunk, aztán indulunk a parkba.  Megéri végigküzdeni a nem éppen RV (lakókocsi helyi neve) barát utakat, a gyerekeknek is nagy élmény leereszkedni a Cliff Palace-hoz, a kis faluba, amit 800 éve építettek a canyon falába az Anasazi indiánok. Bill ranger tart lendületes idegenvezetést. Zsófival újra megállapítjuk, hogy tetszik nekünk, hogy mennyi idős embert látunk ilyen munkakörökben dolgozni. A nemzeti parkokban és a múzeumokban is sok 60-80 éves embert látunk, akik szemlátomást már nyugdíjban, egy új hivatást, aktivást keresve jutottak el ide. (Most eszembe jutott a Fiata Vezető +10 év Kutatás ellentétes hazai eredménye, de gyorsan el is űzöm a munka árnyékát is.)

Mesa Verde napsütésben

A túra után sajnos már csak pár kilátást tudunk megnézni, mivel ránk tör a szokásos délutáni vihar, hatalmas mennydörgésekkel. Mikor haza indulunk, látunk egy villámcsapta, füstölgő fát is, amit pár lelkes önkéntes oltogat. Érthető, mivel a park nagy részén leégett fákat látunk, ha erre felé beindul az erdőtűz, nehezen áll le. Még nincs vége: a szerpentinen hegyomlás fogad minket, szerencse, hogy nem 30 perccel hamarabb jöttünk arra, így is méteres sziklák között navigálunk lefelé az úton.

Este grill sütés, isteni steak, hamburger, és gyerekeknek persze marshmallow. Mint mondtam hosszú a listájuk, mit kell enni/venni Amerikában.

Mesa Verde viharban

6. nap

Ma korán keltünk, megint hosszú vezetés várt a Canyon de Chelly felé. A reggeli amerikai palacsinta, erre például jó az RV, itt van velünk egy komplett konyha, mindent meg tudunk csinálni. Csak az a mosogatás…

Elhagytuk Colorádót és beléptünk Arizonába, a vörös sziklák országába. Marsbéli tájon haladtunk előre a 15-20 km-en át egyenes, de persze fel-le hullámzó utakon, sűrűn megállva, fényképezve, videózva.

Ez már kihalt vidék, Navajo föld, a szegénység nyomai körülöttünk. Itt találkoztunk messze a legkevesebb turistával, persze ebbe lehet, hogy július 4.-e is belejátszott.  Zsófival imádjuk ezt a helyet, tudtuk, hogy megéri a kitérő. A vörös canyon alján a zöld oázis szerű ligetek, és időnként a canyon falába vájt régi települések nyomai. Nagyot túráztunk lementünk a canyon mélyére, sőt vissza is másztunk. A 30 fok fölötti meleg hatására, hirtelen kevésnek tűnt a reggel vett 9,5 literes vízkészletünk, jó ideig csak pihegünk. Aztán szokás szerint megérkezett az égi áldás, de most nem a szokásos 45 perces kiadás, hanem egy egész estés változat. Szerencsére még be tudtuk járni a canyont, de a szálláskeresésünk és a vacsoránk is már özönvízben zajlott. Késő este a mennydörgéshez a tűzijáték hangjai csatlakoztak, de ezt mi már a kuckónkban hallgattuk.

Ott lent, bent a sziklában laktak

7. nap

Nem keltünk korán! 7 óra is lehetett mire összegyűltünk a full english breakfastos reggelinkhez. Irány a Monument Valley. Itt tartunk most.