2-3. hét

Az elmúlt héten Utah állam canyon-jaiban túráztunk, hogy aztán Las Vegason keresztül eljussunk Kaliforniába. A blog-ot már Los Angelesben, a Venice Beach-en írom, a távolban egy fehér foodtruck, és rengeteg kigyúrt fekete bicepsz… Visszarévedek a múltba.

11. nap Bryce Canyon

Egyet a papának, egyet a mamának… Attila kedvenc Zion canyonja után érkezett Zsófi kedvence a Bryce. Sajnos, egyben nekem egy megfázásos betegség is a sok légkondi/kánikula váltogatás közben. (Az orvos egyfolytában valami legionárius ügyről kérdezgetett, de mondtam, neki, hogy én a magyar honvédségnél szolgáltam felderítőként, az sem volt kutya.)

Kerülgettük a narancssárga csipketornyokat a magaslati levegőn - megint feljutottunk 3000 méter fölé. A család egy canyon túrára is leereszkedett a mélybe, amíg én herbateával és napfénnyel kúráltam magam. (Működött.)

Valahol ott lent túrázik a család

Utolsó esténken a remekül felszerelt, hatalmas hegyvidéki faházban, a mormotákat és az ATV-ken (all-terrain vehicle, hát ennek most tényleg nem jut eszembe a rendes magyar neve) közlekedő helyieket nézegettük a teraszról.  Itt a hegyvidéken mindenki ilyennel jár, mondjuk kevés is a rendes betonút. Igazi állatparadicsom közepette laktunk: a a mormoták mellett szarvasok, sólymok, sasok, vidrák, mindenféle mókusszerű állat és hummingbird is látható volt a teraszunkról. (Szállásadónk nevezte hummingbird-nek: megnéztem a szótárban, az egyedül kolibrit adja meg fordításnak, és tényleg úgy is nézett ki, csak nagyobb volt. Hát itt is élnek?)

12. nap Capitol Reef Monument – Moab

Hosszú utazás a sziklás tájon keresztül, mélyen a vadnyugatban. A poros benzinkúton szűkszavú kutas a kalapja alól figyel bennünket, háta mögött fegyverarzenál, természetesen azt is árul. Közben kint tucatnyi Harley Davidsonos búgatja a motorját, csak némileg rontja az idillt, amikor leveszik a sisakot: kiderül, 50-60 éves bölcsészek. (Életpályaközép válság?)

A mai program mormoták helyett mormonok, ők lakták valaha a Capitol Reef vidéket. A hatalmas sziklák között, a kanyon mélyén gyümölcsöket termesztettek, ez most jót tesz az idegenforgalomnak, mi is elcsábulunk egy túlárazott cherry pie-ra. A melegben csak rövideket sétálunk, közben régi-régi indiánrajzokat böngészünk a sziklafalon. Miróka videóinterjút készít mindenkivel, a fő téma természetesen ő maga.

A Capitol Reef peremén

A gyerekeknek meg sem kottyan a hosszabb autóút, rákattantak az „5. hullám” című most itt sláger disztópiás könyvre. Elég talán annyit mondani, hogy még Ármin is belevágott. Januárban nyílván érkezik a film is, a lányok már javában végzik a casting-ot a jó képű fiút illetően. Ha már: én pedig a Mother of Eden-t olvastam (illetve hallgattam vezetés közben). Bátrabban ajánlom az első részt (Dark Eden), ami zseniális csoportdinamikai elemekre épülő sci-fi. Az új könyvbe az állam kialakulás / fejlődés van a középpontban, nehezebb téma, sematikusabb a megoldás, de azért élvezhető.

Este érkezés Moab-ba, helyes kis hippiváros, turistacsapdás hangulattal, viszont végre igazi, európainak való kávéval. Zsófi kötelező programmá teszi a kávézót ahányszor csak elhaladunk mellette. Jó dolog az utazás, felfedezés, de még jobb dolog az ismerős érzés.  

13. nap Moab: Canyonland, Arches

Kötelező kép a Canyonlands-ben

Igazán jól sikerült nap! A nagy melegben úszodázós délelőttöt terveztünk, ám csak délután volt nyitva. Így nekivágunk a Canyonlands nemzeti parknak, még egyszer megkapom a gyerekeim a kilométernyi szakadék melletti gyomorémelygést. Ilyenkor inkább előbbre megyek, jobb nem látni, hadd élvezzék zavartalanul a mélység melletti fényképezkedést. Délután megérdemelt uszoda, egy órányi vízilabdázás minden felgyülemlett csoportdinamikai feszültség kitűnően levezet. (Két hete vagyunk már szorosan együtt.)

A gyerekek nyilván ki mennek majd a legszélére - nyilván nem én fényképezem le

Este pedig túrázás Utah állam címerparkjában az Arches-ban. Autóval és gyalog is kanyargunk a kisebb nagyobb kőboltívek alatt. A gondos időzítést a természet csodás naplementével ismeri el.  Van egy pár perces időszak a nap eltűnése előtt, amikor a sziklás boltívek úgy felizzanak, mintha a belsejükből sugároznának. Rutinosan hűtőládával érkezünk, piknikkel zárjuk a napot a vörös sziklák tövében.

Piknik kilátással

14. nap Natural Bridges

Szerintem ez a nap volt a mélypontunk. Szerencsére kevés vezetéssel érkezünk meg a következő nemzeti parkhoz, ám a melegben már nem esik annyira jól a sziklák közötti mászás. Inkább beülünk az egyik szép természetes kőhíd árnyékába és katasztrófafilmeket és szcenáriókat elemzünk. (Aktuális könyvélmények hatása.) Zombiktól az atomháborún át az ufó-kig mindenre felkészülünk. Délután jól esik beesni jó kis airbnb-s szálásunkra, élvezni a jó wifi-t, légkondit és netflix-et. És a hűtőszekrényt: na ebben profik az amerikaiak, szinte mindenhol nagy két ajtós behemótok várnak minket, ravasz speciális rekeszekkel, és nyilván jéggel és beépített vízcsappal. Lusta pihenőnap a sok látnivaló közepette.

Ez alatt a híd alatt csöveztünk egy ideig

A napot Miróka kérdése dobja fel: A dalai láma milyen állat?

15. nap Glenn Canyon – Lake Powell

Zsófi új kedvence. Az út tervezésekor látott innen pár képet, és nem volt kérdés, hogy ide eljövünk, kerül, amibe kerül.

Megérte. Egy vízerőmű építésekor duzzasztották

Ezek a csúcsok eredetileg pár száz méterrel magasabbak voltak

fel a canyon-t vizzel, és alakult ki vagy 150 km hosszan ez a tó. Délután strandolunk, este hajókázunk a naplementében, kanyargunk a hatalmas sziklák között. Sokan lakóhajókkal járják be a vidéket, az ötletet csöndben félretettük magunknak. A tározóból látják el Nevadát és Dél-Kaliforniát vízzel és a jól látható e területeken tomboló szárazság hatása: az elmúlt 15 évben vagy 20 méterrel csökkent a vízszint, a kocsi parkolók is jó messze kerültek jóval a jelenlegi partvonaltól. Ez még eszünkbe jut, amikor pár nap múlva Los Angelesben látjuk a kiégő gyepeket, a helyi városgazdálkodás táblákon hirdeti, hogy nem illik már füvet locsolni, víz már csak fáknak jár.

Érkezik a naplemente...

Vacsora  a település legjobb pizzázójában, a pestós-spenótos tényleg bejön. Közben újabb családi játékok, a szópóker mellett most a találd ki, hogy mi nem igaz rólam móka arat hangos sikert. Csókolózások, becenevek lepleződnek le és jönnek vissza napokig.

Aztán alvás a legdrágább egyben legkényelmetlenebb szállásunkon. A gyönyörű kilátás alig enyhíti a tömegnyomort, csak oldalazva haladva férünk el egymás és táskáink mellett a szobában.

16. nap Lake Powell - Las Vegas

Érdekes kettős nap a természetből a civilizáció sűrűjébe. Reggel az ősi magyar olimpiai hagyományoknak megfelelően kajakkal vágunk neki a tónak. A víz által enyhített hőségben, felváltva fedezzük fel a mellék canyonokat és lubickolunk nagyokat a smaragdzöld vízben. Nagy közönségsikert arató program, még fogjuk keresni a lehetőséget az ismétlésre (Lake Tahoe?) Közben szép csöndben szinte mindannyian leégünk, de így is megérte.

Délután hosszú vezetés Las Vegasba. Érkezés után hamar belevetjük magunkat a Strip éjszakai forgatagába, persze előtte a kötelező all-you-can-et buffet vacsorával. (Nehezen szakadok el a cheese cake pulttól.) Az étteremhez menet a gyerekek is láthatják az irdatlan nagyságú játéktermet. Rossz a levegő, elszoktunk már a beltermi cigaretta füsttől. A business nagy úr, nyílván nem érné meg a dohányosokat kizavarni a gép mellől, így minden játék mellett ott a beépített hamutál.

Este 11, indul az élet

Az utcán nappali fényességet varázsoló mennyiségű és nagyságú kivetítők, alattuk hömpölygő emberáradat. Eltérőképpen hat a családra: Miróka és Ármin felpörög, Lili mélységesen elítélő. Mondjuk nem gondoltam volna, hogy egy családapának három gyerekével és feleségével sétálva érdemes strippereket ajánlani. Itt többen megtették.

17. nap Las Vegas - Death Valley – Los Angeles

Túlélőkészlet a Death Valley-be

The longest day, bár nem hogy partra nem szálltunk, de a kocsiból is alig tettük ki a lábunkat. (Most kivételesen megfogadtuk a nemzeti park ajánlását: Hike early, or not at all.) A hosszú út mellett ez azzal is magyarázható, hogy a kontinens legmelegebb helyét látogattuk meg. A sivatag mellett a tengerszint alatti fekvés is indokolja a hőséget. A hőmérő folyamatosan 45 fok körül járt, és a Valley mélyén sokáig drukkoltunk, hogy elérjük az 50 Celsius fokot. Sajnos, megrekedtünk 49 foknál, ezzel együtt a lelkes kiabálással és fényképcsattogtatással követett minden egyes foknyi emelkedést a család. Már úgy is hiányoztak a reggeli felöntések a szaunában, hát ez most teljes ugyanaz az érzés volt. Közben végtelen sósivatag, színes sziklákkal fűszerezve. Sokszor felelevenítettük a 20 évvel ezelőtti túránkat itt Ritával, aki magas sarkú cipőben indult neki az Ördög Golpályája nevű terepnek.

Most nem a sebességmérő a lényeg, hanem a hőmérséklet

Aztán hosszú órák Nevada és Kalifornia sivatagain keresztül: aki amerikai roadmovie-ra vágyik, annak itt érdemes forgatni azokat a részeket, amikor 30 km-en keresztül nyílegyenesen hullámzik fel-le az út, és akár 20-30 percig nem látni egyetlen más autót és lelket sem. LA-hez közeledve aztán bővülnek az autópálya sávok, megérkezik a tömeg és a narancssárga naplemente a pálmafák között. A szállásunk előtt még betérünk az élelmiszer boltba, bio-organikus orgia, de minden dupla áron, min a Sziklás-hegység környékén. (Furcsa egy országon belül, de itt pl. a benzin is épp 2x annyi, mint Denverben volt.)

Haláli kilátás

A rádióban közben egy aktuális Tenesse-beli lövöldözést feldolgozó élő riportot hallgatunk. Hihetetlen, hogy milyen rövid idő alatt megszerzik a merénylő cv-jét, amit egy fejvadász elemez, majd hamarosan a már a birkózóedzője, illetve szomszédai nyilatkoznak. Nagyok értik, hogyan lehet showműsort, drámát gyártani az aktuális realitásból. (És közben 5 percenként reklámok.)

18. nap Los Angeles, Universal Studios

Láttam a jövőt és remekül működik! Amúgy is gyűjtögettem, az anyagot egy „amerika a hátsó bejáron (Restroom) keresztül” albloghoz, hát most bejött hozzá a breaking news. Érdekes megfigyelni, hogy a világszerte ismert fürdőszoba/wc problémákra, itt a mienktől némileg eltérő megoldásokat találtak ki. A zuhanyzóban például szinte mindenhol feladták a vízáramlat erősségének a szabályozását, ezért viszont cserébe egy egyszerűbb meleg/hideg vízcsapot használhatsz. (Már ha nem európai vagy, és próbálod a neked megszokott módon csavargatni a csaptelepeket.) A WC-kben pedig megfordították a vízöblítés logikáját – azaz előbb van ott egy nagy medencényi víz, amit aztán eltűntetsz.  Azt kell mondanom higiénikusabb, mint a nálunk bevett megoldások. Szerintem szegények elég rosszul érezhetik magukat nálunk.

A csúcsra azonban jelen szállásunkon jutottunk el, és elnézést, hogy nem tudok objektíven, lelkesedés nélkül beszámolni „mélyamerikai” élményünkről. Új szállásunkra érkezve a gyerekek sikítva fedezték fel az intelligens WC-nket. Természetesen előmelegíti a helyet megfáradt popónknak, elől-hátul öblöget és szárít (!) mindenféle irányba állítható fúvófejekkel, és vannak olyan funkciók, amiket még csak felfedezni sem merek (oscillator).  Természetesen távirányítóval felszerelt, és „energy saver” gombbal is ellátott. (Recycling??) Nekem már csak is egy kis app hiányzik, hogy hazaérkezve már az autóból a mobillal előkészíthessük trónunkat. Most gyorsan meg is néztem az Amazonon, a csoda mindössze 540 dollárért (ingyenes szállítás!!) érhető el. (http://www.amazon.com/IntelliSeat-Ultimate-Bidet-Electronic-Toilet/dp/B0050EJBQ0) Érdekelnek valakit a kizárólagos import jogok?

A család amúgy a mai napot a Universal Studios vidámparkban tölti, én pedig kimenőt kaptam blogot írni, valamint egyénileg felfedezni LA-t. (A blog után irány a foodtruck-ok, valamint a Getty’s építészeti és kulturális csoda.) Félidőben vagyunk.
Utólagos megjegyzés némi LA közlekedési tapasztalat után. Most már értem, hogy miként készülnek a katasztrófafilmek azon jelenetei, amikor a zombik/meteorit/vírus stb. elől menekülő milliók összetorlódnak a 2*7 sávos autópályákon, a halál torkában. Nos, nem kellenek ehhez statiszták, egyszerűen kimennek 16:30-kor az út mellé és felveszik random, amit látnak. Ma én is rodeoztam egy ilyen "escape from LA" menetet, amikor a családért mentem.

Getty's, LA, óceán

A Getty's kertje önmagában műalkotás