4-5. hét

23-24. nap Lake Tahoe, Bodie

Kedves házigazdáink ajánlására találtunk rá Bodie-ra, az elhagyatott aranyásó városra. Az aranyláz idején hirtelen több ezer ember próbált itt szerencsét, állítólag hírhedt lövöldözős törvényen kívüli hely volt. Sok százmillió dollár értékű arany kitermelése után aztán hamar továbbállt mindenki, maguk után hagyva egy kísértetvárost.

Rendezői beállítás - készül Miróka újabb videoblogja Bodie-ban

A házak többsége belülről romos, de az iskolát, kocsmát, pár boltot korhűen berendeztek, érdemes végig kukucskálni. Lehet fantáziálni, milyen élet lehetett itt, mi mindenre folyt el a nehezen megszerzett a pénz. A fantáziánkat még az a felirat is megmozgatja, miszerint tilos fémdetektorral érkezni. Vajon sok aranyrögöt hagytak el itt a kocsmából hazakúszva? További rejtély a kiállított tárgyak között a bányászati kiállításon  az un. „Hungarian stone” - valami fontos szerepe volt az aranyolvasztásnál.

Délután érkezés a Tahoe tóhoz, végre víz a sok sivatag után. Hamar ki is települünk a partra, bár a hideg vízben csak én merülök meg (már nagyon hiányzik a mindennapi úszás), de a parton aztán összcsaládi buli alakul ki különböző gúlamutatványok kapcsán.

Bátor megközelítés - fordított sorrendben jobban működik

Szomorúan realizálom, hogy elmúlt az idő amikor mindhárom gyerek rám tudott mászni (a térdműtétemre is egy ilyen kísérlet után került sor). Jóbarátok ihlette módon Ármint többféle testhelyzetben is nyakig temetjük a parti homokba, szerencsére ránk nem vár medúzakaland.  

Ármin's boob job

Másnap új kalandok: először jetski-zünk egy kicsit, majd pedig álló szörföt bérelünk. Az első zajosabb sikert arat, nagy sikoltozásokkal száguldunk a hullámokon dobálózva. Újabb vezetési kihívás az RV után, és rá kell jönnöm, hogy nem is egyszerű mutatványról van szó, különösen, hogy borulás esetén sok száz dolláros büntetést helyeznek kilátásba. És akkor még nem is beszéltem az álló szörfről. Úgy látom, ezt most nagy divat itt, sokan lapátolnak így állva. Pár látványos hanyatteséses vízbeborulás után, szomorúan realizálom, hogy nem leszek köztük. Ármin viszont rögtön ráérzett – mint minden ügyességi sportra -,  bejárta az öblöt, egy idő már Zsófit is utaztatva.

Lake Tahoe - kaliforniai romantika

Maga a Tahoe lake egy óriási, gyönyörűen tiszta vizű alpesi tó, magas hegyekkel és hangulatos faházakkal körbeölelve. A lekvárral szemben faházban nagyon jók az amerikaiak, a pionier-tól a japánoson át a meseháziókig sokfélét tudnak. (Lehet, hogy véletlen, de a japános beütéssel sok airbnb-s szállásunkon is találkozunk, térelválasztók, ablakok, lapos ágyak, kőkertek, kapcsán is. Megy most ez a minimalizmus.) 

25-28. nap San Francisco, Silicon Valley, Pacifica

Az amúgy is hosszú autóútból még hosszabb lett, amikor először erdőtűz miatt küldenek minket nagy kerülőre, majd pedig egy sok kilométeres útépítés dugóba is belefutunk. Elnyúló utazásnak a Napa Valleybe tervezett ebéd és borkóstoló lesz az áldozata. Pár nap múlva látjuk a hírekben, hogy milyen komoly tüzek vannak idén is, szerencsére minket csak ennyire érintett most ez a téma. Ráadásul a régóta várt nagy Friscói földrengés sem érkezik meg az itt tartózkodásunk alatt, pedig a gyerekek lelkesen sajátították a földrengés esetén teendőket.

A hosszú autóút kapcsán a helyi vezetési szokásokról. A legfontosabb jellemző – errefelé az autósok még inkább belenőnek a sávukba, mint nálunk Fehérvár és Pest között az M7-en a középsőbe. A nagy többség egyáltalán nem vált sávot, sajnos különösen akkor, ha már beküzdötte magát a legbelsőbe. A válasz itt viszont nem a villogtatás és a ráhúzódás, hanem a habozásnélküli jobboldali előzés. A sportkocsik legtöbbször eleve a külső sávban húznak végig. Miközben vidéken a nyugis vezetés a jellemző, a nagyvárosokban survival game dúl. Szükségem volt a pesti dzsungelharcban szerzett edzettségre egy-egy las vegasi sávváltás során. Manhattenben pedig – ahová a kocsi leadás miatt kellett bevezetni és a GPS nyilván a Time Square-en keresztül találja meg a legrövidebb utat – az evolúciós harcban már valószínűleg a T modell időszakában kihaltak a nyugis vezetők, elképesztő agresszivitással furakszik mindenki, folyamatosan dudálva a pillanatig habozókra. Érdekes volt ezt az agresszivitást megtapasztalni, London éppen az ellenkezője volt. Egyetlen jó pont: nem jellemző az iszonyú gyorshajtás – az autópályákon is ritkán láttam 80 mérföldnél, azaz 130-nál gyorsabban haladó kocsit.

Késő délután érkezünk szállásunkra Pacificába, San Francisco déli külvárosába. A teraszunkról végig követhetjük, ahogy a vérvörös nap belebukik a végtelen óceánba, de nem hagyjuk ki előtte a sétát a hosszú homokos parton. Nekünk való a tengerparti élet, egy pillanat alatt bele tud merülni az egész család, játszunk a hullámokkal, gyűjtögetünk a homokból, piknikelünk a morajlást hallgatva. A viking gének ilyenkor jönnek talán a felszínre.

Másnap kitaláljuk, hogy biciklivel járjuk be a várost. Később olvasom, hogy a San Franciscot 46 dombra építették – amerikai megalománia, megmutatjuk a 7 dombos rómaiaknak… Az egész napos tekerés közben azonban nem tűnik túlzónak a szám. A program egyébként telitalálat – testközelből járjuk be a Gold Gate parkot, majd átkelünk a hídon, hogy kompon térjünk vissza belvárosba, végül felkúszunk a dombokon, és kiderül Miróka állóképessége a legjobb, hiába no, az atlétika edzések. Egyedül a hétvégi időpont nem ajánlott, nagy a biciklis tömeg, ami főleg a kompnál okoz hosszú sorbanállást. Megjegyzem: Mark Twain híres mondata ismét igaznak bizonyult, alulról karcoltuk a 20 fokot és a Golden Gate is sokáig ködbe burkolózott.

Ez már jó időnek számít errefelé nyáron

Szegény gyerekeket egész nap foodtruckokkal hitegetjük, de valahogy egyet sem találunk. (Hiába lesünk le különböző weboldalakról tuti címeket, valahogy sosem ott vannak, ahol keressük őket.) Így csak este, a bicikli leadás után jut egy burger mindenkinek a város – állítólag - legjobb hamburgeresénél. Az étel finom, csak a számlánál ér minket meglepetés: még nem éltem meg olyant, hogy a kiírt árnál 25%-kal kelljen többet fizetnem. Oké a 10%-os szerviz díjra lehetett számítani, de a különböző állami és városi adók mellett még a dolgozók 3%-os egészségügyi adóját is külön meg kellett fizetnünk. (Később utána olvasok, és látom, hogy ez elég forró téma, jó pár étterem tüntetőleg külön mutatja az összeget a számlán, tiltakozva az ellen, hogy a város előírja milyen eü szolgáltatást kell biztosítaniuk az alkalmazottaknak.) Amúgy az 4-7%-os plusz tételre érdemes az amerikai vásárlásoknál számítani, ruhaboltokban, éttermekben, szállodákban nem szokás feltüntetni az adót a kiírt árakban, a végleges árral mindig csak a pénztárnál szembesülünk.

Így lesz 68 dollárból 85 hirtelen

A vacsorát egyébként a hippi hangulatú Haight-Ashbury negyedben fogyasztjuk el, és megint csak az utána olvasás után döbbenek rá, hogy a hippivilág bölcsőjében, a Summer of Love (1967) helyszínén jártunk, ahol boltban lehetett venni az LSD-t, és ahol pl. Jennis Joplin és a Jefferson Airplane is lakott és zenélt.

Ha már hippi téma: ha San Franciscoba jössz, tűzz virágot a hajadba, de innen elmenve a fű illata marad veled örökre. Nem lehet végig menni úgy egy utcán, hogy valahonnan ne csapjon meg a jellegzetes marihuána illat. Már a gyerekek is felismerik messziről. (És akkor itt a vallomás: még LA-ben megettük a coockie-t. Nekem bejött, de Zsófinak nem, mivel a hatása alatt halálfélelemben töltött el egy éjszakát.) Bár a fűillat mindent belengett, de érdemes megjegyezni, hogy egész USA-ban alig láttunk cigiző embert, ez nagyon kiment a divatból. (Még később jön a Stanford, de itt emlékezem meg róla, hogy az ottani kísérőnk egyszer beleszagolt a levegőbe, és jelezte, hogy mintha cigi szagot érezne, ami a campuson tilos, és ciki lenne neki, ha éppen az ő csoportjában gyújtana rá valaki…) 

A következő, izomlázas napunk tipikus frisco-i turista nap volt: a virágos kanyargós Lombard utca, clam chowder leves sordoughban (cipó) a Pier 5-ban, Chinatown és Russian Hill. A nap végén még a kocsit is sikerült megtalálni, ami nagy öröm volt, mert reggel nem igazán néztük meg, hogy melyik utcában is hagytuk… Az utcanevek megjegyzésében azért segített, hogy találkoztunk a Google Car-ral, pár hónap múlva érdemes lesz majd megnézni a Clay és a Jones utca sarkát, ott integetünk majd az utcanézetben. Még éÉrdemes megjegyezni, jó kávét ittunk!  

Lombard street kivételesen felülről friscoi kilátással - süt a nap!

A tömegturizmus sémát másnap sikerült megtörnünk, hosszú heteken át folyó emaliezésekkel előkészített Silicon Valley látogatás nap következett. (Külön köszönet Tóth Gergőnek, az ő ismerőseinek az ismerőseinek a beosztottjai fogadtak minket.) Délelőtt a világ 2. legjobbnak rangsorolt egyetemén a Stanfordon jártunk. A Palo Alto-ban terjeszkedő városnyi campuson, több tízezernyi diák tanul, évenként 67 ezer usd dollárért. (Ez heves fejszámolást és aggódást indított be a gyerekeinknél.) A kísérő diáknak sikerült nagy kedvet csinálnia az egyetemhez az összes gyerekünknek – bevallhatom nekünk is Zsófival -, ügyesen adagolta a teljesítményelvárásokat a bolondozásokkal és diákcsínyekkel. Tetszett a rugalmas oktatási struktúra, a kísérletezésre és vállalkozásra való buzdítás, a nagy szabadságérzet. És persze gyönyörű campus, Packard, Hewlett és Gates (bizony, bár nem idejárt) épületek sorakoznak egymás mellett. Sugárzott az "itt minden elérhető" hangulat.

Hirtelen vetélytársa lett Cambridge/Oxfordnak - Stanford

Délután a NASA telepen elhelyezkedő Singularity University meglátogatása következett. Az egyetem elnevezés szimbolikus, hagyományos oktatás helyett inkább inspirációban, a világproblémák megoldásában utaznak. Az űrsiklók építési hangárja árnyékában nehéz lenne kisebb tételben gondolkodni.

Jegyzetelés...

Kaptunk lehetőséget játszani a technikai fejlesztéseikkel, nagy sikert aratott a virtuális szemüveg, és nehezen hittük el, hogy 3D printer készítette a cipőt, amit kezünkbe fogtunk. Érdekes volt látni, hogy a kreatív laborokban a falak egyszerre jegyzetlapként is szolgáltak. Még izgalmasabb hallani fejlesztési koncepcióikról vállalati felső vezetők és világmegváltó fiatalok számára. Jellemző, hogy a nyári programjukra való bekerüléshez az „Én mivel akarom előrébb vinni a világot” címmel kell projektjavaslatot írni. A program végére a célkitűzés az, hogy akkor valósítsd is meg. (Aki többet akar róluk tudni:  http://singularityu.org/ )

Anitának ... érdekes prototyping téma az SU-ban

Tetszik az üzenet, amit a gyerekeinknek megfogalmaznak: ne fogadják el készként a világot, kételkedjenek a bejáratott igazságokban és megoldásokban, ugyanakkor legyenek nyitottak a kooperációra, a folyamatosan újranyíló együttműködésekre.

Megjegyzés férfiszemmel a Szilikon-völgyből. Itt egy csapásra megváltozott az autókörkép – eltűntek az amerikai kocsik, szinte csak európai és japán márkákat lehetett látni. A pick-up nem tűnik geek dolognak, a Mini Morris és a Volvo annál inkább.

 Hát ennyi volt Kalifornia, fájó szívvel búcsúztunk.

5. hét Niagara – New York

29-30. nap Niagara, Ontario

Utazós nap következett, repülőátszállás és óra visszaállítás miatt késő este volt mire megérkeztünk a Niagara vízeséshez. (Az is lassított, hogy kiderült, hogy a GPS-ünkben nincsen kanadai térkép, már pedig a szállásunk Ontarióban volt. Megoldottuk, éjjel 11-re befutottunk, persze ez nekünk még csak 8 óra volt. Másnap egész nap vízesés-eztünk. A teljes csomagra befizettünk, láttuk felülről, hátulról, alulról, hajóról, filmen 4D-ben. (Helikopterről azért nem.) A tapasztalatok alapján egyértelmű, hogy a hajós rész a legjobb buli, és még érdemes az aljába is lemászni, a többi már keveset ad hozzá. (A 4D-s filmtől kifejezetten eltanácsolnék mindenkit 4 éves kor felett.) Ha valaki még erre jár, szerintem érdemes tudni, hogy a kanadai oldalról sokkal szebb a rálátás, nem érdemes megállni az USA parton. Viszont érdemes tömegekre készülni, minden egyes akciónál hosszas sorban állás várt minket, ami kánikulával párosítva a nap végére szépen lefogyasztja az energiáinkat.

A vízesés persze fenséges és emberfeletti, sokadszorra tapasztaltuk meg pár hét alatt, hogy mi emberek mennyire törpék vagyunk…  A hely rítusához hozzátartoznak a környezetbarát lebomló esőkabátok, amelyek minden látnivaló pontnál más színűek. Emlékül elhozzuk a legutolsó rózsaszínűt, kíváncsi vagyok, mikor bomlanak le a ruhásszekrényből.

Alulról és sárgában

Kis kulturális kitérő: időközben sikerül befejeznem az „Orange is the new black” új, 3. évfolyamát. Bátran ajánlom, szellemes, kedves, eggyel puhább, mint az előzőek. Ritka intelligens sorozat, néha talán már túlságosan is, ahhoz képest, hogy végül is börtönlakókról van szó. Zsófival nagyokat nevetünk a kóser kajához, illetve a fétis börtönbugyik szálakhoz kapcsolódó poénokon. (Az alapul szolgáló könyvet viszont nem ajánlom, nagyon szájbarágós volt nekem.)

31. nap Central valley

Kétpólusú nap. A délelőtt az esztétikáé és az intellektusé, a délután, hmm valami nagyon más… 20 éve nagy élmény volt az első F.L. Wright házunkat bejárni, így nem volt kérdés, hogy a buffalo-i Martin házát is megnézzük. Pláne, hogy azóta Lili kedvenc hobbija a háztervezés lett a 3D programban. 

Wright ház Préri stílusban sok horizontálissal

A program ismét teljes sikert arat, a ház kívül-belül szép, és vezetőnk információi hatására minden négyzetméter kinézete, térbeli beosztása értelmet nyer. Egy idő után már mi is szakértő módon azonosítjuk a horizontális dominanciákat... Persze lehet ott alkotni, ahol gyakorlatilag korlátlan költségvetése volt az építésznek - mai viszonyoknak megfelelően 1,5 milliárdból ki is hozta a családi házat. Zsófi elgondolkodott, mi lenne, ha egyszer ő kapna ilyen korlátlan megbízást egy szervezetfejlesztési projektre. A vezetőnk sokszor hangsúlyozza, micsoda pénzeket áldoznak a restaurálásra és fenntartásra. 30 ezer dollár például egy 20*40 cm-res ólmozott üvegfelület újra elkészítése. Kinga, olvasod ezt, itt a végtelen piaci potenciál!!

Hosszú vezetés után aznap este és másnap délelőtt áldozunk az aranyborjúnak, azaz egy New York közeli outlet közelében szállunk meg, ahol 2*3 órában nekifutunk, hogy ki-ki restaurálja a garderobe-ját. Az előzetes állapot felmérés után mindenki megkapja a büdzséjét, és aztán szétszéledünk, hogy a végén a zsákmányokat boldogan mutogatva találkozzunk. A sok nemzeti park után, különösen a gyerekeknek már jól jött egy ilyen alternatív program. Bevallom, több bolt esetében ők már jártasabbak, mint mi. Különösen Míra, mi felnőttek is őt kérdezgetjük, hogy mit is árul pl. a JC Penny, vagy az American Apparel. Megjegyzem, csak most hazafelé jutott eszembe, hogy nem vettünk egyetlen kütyüt – telefon, tablet, notebook, fittband stb. – sem, micsoda eltékozolt lehetőség…

eTükör: eltérő fényekben mutatja rajtad a ruhát, attól függően hová akarod felvenni

Az outlet közelében egy motelben alszunk meg, az airbnb-k után már nem nagyon jönnek be ezek a helyek. Kiderül, hogy az előzetes telefonos egyeztetés ellenére nem kapunk pótágyat – a 3 gyerekes családok örök utazási problémái – végül hosszas alkudozás után féláron kapjuk a 2. szobát. A másnapi borzalmas kontinentális reggeli után futva menekülünk. Ráadásul a gyerekek is csalódottak, a fejükben a motel szó ugyanis a Pshycho filmmel kapcsolódik össze, és szomorúak, hogy egyetlen sorozatgyilkossal sem találkoztunk.

32-34 nap New York

A délelőtti vásárlás után hamar elérjük bronx-i lakásunk, sőt túl hamar is, a házigazda nem számít ránk ilyen korán, nincs otthon senki. A lépcsőházban wifizünk amíg a takarítónő felszabadít minket. A keretes szerkezetnek megfelelően klassz egyterű loftlakásban zárunk. Ilyenkor mindig érdekes rálátnunk a sokszor fizikailag nem is realizálódó házigazdánkra az otthagyott berendezési tárgyak alapján. Ez esetben a könyvek és képzőművészeti tárgyak alapján egyértelműen marxista beállítottságú tulajdonos az eddigi legkevésbé bőkezű vendéglátó: miközben kezdtünk hozzászokni, hogy borral, süteménnyel, telerakott hűtővel fogadnak minket, itt most egy félig elfogyasztott narancslére rakott welcome cetli fogad minket… Ezzel együtt az airbnb program nagyon jól vizsgázott, klassz lakások, kedves vendéglátók, semmi trükk, átverés. 2 lemondásunk azért volt, de ez gondolom azzal is összefügg, hogy már jó korán, márciusban lefoglaltuk a lakásokat. A jó hír, hogy ilyenkor kedvezmény jár a pótlakás esetén, amit persze nem mindig könnyű találni. Illetve fontos a rendszeres internet hozzáférés a kommunikáció miatt, ami meglepő módon messze nem volt magától értetődő, különösen a belső államokban.   

Az eddigi utazásaink során mindig új new yorki kerületeket ismertem meg, most itt Bronx-ban jelent meg leginkább az etnikai elválasztódás. A 110 utca környékétől fogva eltűnnek a fehér emberek, a metron és hazabandukolva a 140. utcába csak feketékkel és latinokkal találkozunk. Egyszer sem érzem, hogy félnünk kéne, de egyértelműen kilógunk a közegből. Külön bronxi ajándék élmény: hatalmas patkányok rohangálnak köröttünk esténként, de tényleg 1 méterre a lábunktól. Egy sötétebb átjárót reflektorral világítanak meg a park mellett, nem is mernék átmenni ott anélkül. Ez az eredménye a rengeteg szemétnek. Bevallom számomra amúgy is New York a legmegosztóbb város a világon, a jövő világ jelképének is látom. A legnagyobb gazdagság, a fény és a magasság felé nyújtózkodás, és közben a legnagyobb szegénység, büdös és kosz. A gyerekek többször be is fogták az orrukat. Miközben roppant fáraszt a hömpölygő tömeg, közben imádok gyönyörködni az elképesztő „emberválasztékban”. Itt aztán van mindenki, ami a génjeinkből kijöhet. Mindenféle etnikum mindenféle keveredése, gyönyörű és ronda emberek, időnként elképesztő exhibicionizmussal. (Ezt persze Zsófi imádja, gondolom, ezért választott engem is.)

Egy exhibicionista, aki a kaméleonját sétáltatja és ráteszi minden érdeklődő fejére

Programjainkban itt nincsen semmi különös, bejárjuk az alaphelyeket, ami 2 napba belefér:  Time Square, Staten Island komp oda-vissza gyönyörködve a skyline-ban, Little Italy (persze a kaja miatt), Chinatown (persze új kistáska vásárlás miatt – kell a hely az új ruhák miatt), Metropolitan Museum (érdekesség: a belépő díjért itt mindenki annyit fizet, amennyit akar), és persze Central Park. Terveztük még az Empire State Buildinget, de a tömeg miatt lemaradt. Vasárnap reggelre Árminnal pasi programot találtunk ki, elmegyünk megnézni IMAX-ban az új Mission Impossible-t. Jó korán felkelünk, hogy aztán belefussunk egy metro felújításba, majd késő pótlóbuszokba. Elkésünk, de szerencsére NY nagyváros, itt lehet találni IMAX-ot pár utcával arrébb. A film merő sablon, de mivel erre a látvány és hangkavalkádra találták ki az IMAX-ot, élvezzük. Beszippant minket a körülölelő képernyő, és azt hiszem nem hallottam még ennyire hangosan ennyire tiszta hangzást. Kicsit bele is süketülünk, utána kiabálva beszéljük meg egymással a jobb jelenteket. A Central Parkban közös családi piknikkel zárjuk az 5 hetes programot. Indulunk a reptérre, vár újra a jetleg, álmatlan éjszakák.

A sok élmény, kaland közepette azért kiderült, minél nagyobbak a gyerekek, annál nehezebb velük a nyaralás. 3 gyerek, 3 féle ízlés, elvárás, hozzáállás.  Ebből persze jó poénok, nevetések is kisülnek, de az eddigi nagy útjaink során most volt a legtöbb feszültség. Közeledik az idő, amikor újra kettesben kezdünk el majd utazni?

------

Mire végére értem a blognak le is szállt a repülőnk Bécsben. Mindenki döbbenten lépett közel szeretett Renault Scenic-ünkhöz: ez tényleg ilyen kicsi?? Bezsúfolódunk egymás mellé,  próbáljuk kinyújtani a lábunk, de erről most lemondunk a következő évekre. Lili a maga kedves módján még megjegyzi: „Apa, most egy ideig nem szállnék be a te autódba (Volvo c30), nehogy klausztrofóbiás legyek!” Hát megjöttünk, jól vagyunk…

Aztán 220 km Bécsből, és már haza is értünk, így vagy 9000 km teljesítettünk az elmúlt 5 hétben. Legközelebbi nyaralásunk: tengerpart és pihi, max. az úszómedencéig megyek ki.  

4. hét – California

Ma elkezdődött az utazás utolsó fejezete, repülünk át a Niagara vízeséshez, aztán irány New York. Aktív napokon vagyunk túl a sokarcú Kaliforniában, csak most a repülőtéren van idő valamit lejegyezni belőle. Nem jutottam sokáig vele, hiszen már a Niagaránál járunk, de felteszem, ahol tartok, meglátom még mikor tudom folytatni.

19. nap Venice Beach – Malibu

A cím sokkal jobban hangzik, mint, ami valójában aznap történt. Az eseményeket jobban tükrözi házigazdánk esti megjegyzése: bocsi, LA-ben nem szokott egész nap esni az eső. Sikerült ugyan kifogni egy esőmentes 1,5 órát sétára a Venice Beach-en, de ennél azért többre vágytunk a pálmafák alatt. Bizakodva nekivágtunk még a jó nevű Malibu külvárosnak, hátha ott kisüt a nap, de ott is a csak a szürkeség várt minket.

Ilyen egy normális LA nap - a Getty's múzeum

A napot Zsófi borsófőzeléke mentette meg. Érdemes megjegyezni, hogy nincsen elájulva a család az amerikai kajától, a legjobb kulináris élményeink Zsófi főztjeihez kapcsolódnak. Elfogyott a helyi levesek, burgerek és pizzák bája még a gyerekek számára is. A bajok már az alapoknál kezdődnek. Számomra különösen fájó például, hogy nem képesek normális lekvárt készíteni. Legalább őszinték, mivel már a nevek is sok mindent elárulnak: van a spread, ami valami folyékony cukros szirup, és van a jelly, amiről inkább nem is írok. Normális boltokban szerencsére felbukkannak francia import lekvárok… Hasonló a helyzet sajt fronton is, szintén a francia oázisokkal a chedar sivatagban. Kenyér detto, nem véletlen, hogy Frisco-ban olyan nagyra vannak a sourdough-jukkal. (Elképzelem, ahogy arrafelé a pékek halálos ágyukon átadják a titkot: fiam kenyeret kovásszal is lehet sütni!!) Általában minden elég cukros. Kaliforniában persze van minden egészséges, vagy annak gondolt étel és kiegészítő, de yuppie árszabásban. (+Az adó, amire még visszatérek.)

20-21. nap Sequoia - Kings Canyon

A meleg tengerpartról hirtelen fel a 15-20 fokos hegyekbe az óriási mamutfenyőkért (sequoia) érdemes felutazni. 2 napig ámulva és meghatódva sétálgatunk közöttük, mintegy szabadtéri templomban A méreteket talán azzal lehet érzékeltetni, hogy reménytelen feladat lefényképezni őket, csak kivágások férnek bele egy fotóba. A mobilon szerencsére van panorámakép, azzal érdemes nekifutni. Gyönyörű hely, szerintem ezek a fák a növényvilág lovai az emberiség számára, mindenki imádja őket, tapogatják, szagolgatják és hozzájuk bújnak.

Az egyik legnagyobb fa a világon, de reménytelen fényképezni

Kalandunk is akad. Sok helyen ki volt írva, hogy számítsunk medvére, az autóban sem szabad semmilyen kaját hagyni, és a szemétládák is medve (és Míra) biztosak. Lili többször kijelentette, hogy nem óhajt medvékkel találkozni, így persze minden piszokban medvekakit véltünk felfedezni. Aztán egyszer csak, amikor éppen magunkban sétálgattunk, és balra néztünk egy szikla mögé, hirtelen ott volt velünk szemben 5 méterre egy medve. (A kaki téma most nem az ő részéről merült fel.) Szerencsére nem velünk foglalkozott, hanem egy két lábra állva egy fatörzsnek esett neki, abból igyekezett valami táplálékot (gondolom bogarak) kiszedni. Lili kivételével lelkesen figyeltük és filmeztük. Bevallom belül azért küzdött bennem a családapa és a kalandor énem, így aztán pár perc után csöndes hátráló lépésekkel zártuk a mackókalandot.

22. nap Yosemite

Sajnos, rengeteg vezetés közé ékelődött be ez a gyönyörű nemzeti park a programunkban. Így csak gyors körbenézés, fényképezés, kis túra és némi családi perpatvar fért bele az időnkbe. Aki erre jár, készüljön rá, hogy nagyon népszerű a park, nehéz a parkolás, illetve időnként még dugó is kialakul – pláne, ha lezuhan az ég egy jégeső formájában, mint az velünk is előfordult.

A kötelező kép a Yosemite-ban

A parkból a Magas-Sierra irányába távoztunk, és egy nagyos aranyos lakóparkban, egy lakókocsiban várt a következő szállásunk. Egy világutazó páros működteti, apró figyelmességeiken látszott, tudják, mire van szükség ahhoz, hogy gyorsan jól érezzük magunkat. A fürdőszobában fültisztító pálcika is van, azt hiszem most sikerült végleg megszabadulnunk a nagy homokdűne utolsó nyomaitól is. Már otthonosan laktuk be a lakókocsit, ráéreztünk az izére. Naplemente a tóparton a hófödte hegyek lábánál, megint csak Zsófi főztjével, rendben vagyunk.

Kifelé a Yosemite-ből, kis tó a High Sierrában 3000 m felett

2-3. hét

Az elmúlt héten Utah állam canyon-jaiban túráztunk, hogy aztán Las Vegason keresztül eljussunk Kaliforniába. A blog-ot már Los Angelesben, a Venice Beach-en írom, a távolban egy fehér foodtruck, és rengeteg kigyúrt fekete bicepsz… Visszarévedek a múltba.

11. nap Bryce Canyon

Egyet a papának, egyet a mamának… Attila kedvenc Zion canyonja után érkezett Zsófi kedvence a Bryce. Sajnos, egyben nekem egy megfázásos betegség is a sok légkondi/kánikula váltogatás közben. (Az orvos egyfolytában valami legionárius ügyről kérdezgetett, de mondtam, neki, hogy én a magyar honvédségnél szolgáltam felderítőként, az sem volt kutya.)

Kerülgettük a narancssárga csipketornyokat a magaslati levegőn - megint feljutottunk 3000 méter fölé. A család egy canyon túrára is leereszkedett a mélybe, amíg én herbateával és napfénnyel kúráltam magam. (Működött.)

Valahol ott lent túrázik a család

Utolsó esténken a remekül felszerelt, hatalmas hegyvidéki faházban, a mormotákat és az ATV-ken (all-terrain vehicle, hát ennek most tényleg nem jut eszembe a rendes magyar neve) közlekedő helyieket nézegettük a teraszról.  Itt a hegyvidéken mindenki ilyennel jár, mondjuk kevés is a rendes betonút. Igazi állatparadicsom közepette laktunk: a a mormoták mellett szarvasok, sólymok, sasok, vidrák, mindenféle mókusszerű állat és hummingbird is látható volt a teraszunkról. (Szállásadónk nevezte hummingbird-nek: megnéztem a szótárban, az egyedül kolibrit adja meg fordításnak, és tényleg úgy is nézett ki, csak nagyobb volt. Hát itt is élnek?)

12. nap Capitol Reef Monument – Moab

Hosszú utazás a sziklás tájon keresztül, mélyen a vadnyugatban. A poros benzinkúton szűkszavú kutas a kalapja alól figyel bennünket, háta mögött fegyverarzenál, természetesen azt is árul. Közben kint tucatnyi Harley Davidsonos búgatja a motorját, csak némileg rontja az idillt, amikor leveszik a sisakot: kiderül, 50-60 éves bölcsészek. (Életpályaközép válság?)

A mai program mormoták helyett mormonok, ők lakták valaha a Capitol Reef vidéket. A hatalmas sziklák között, a kanyon mélyén gyümölcsöket termesztettek, ez most jót tesz az idegenforgalomnak, mi is elcsábulunk egy túlárazott cherry pie-ra. A melegben csak rövideket sétálunk, közben régi-régi indiánrajzokat böngészünk a sziklafalon. Miróka videóinterjút készít mindenkivel, a fő téma természetesen ő maga.

A Capitol Reef peremén

A gyerekeknek meg sem kottyan a hosszabb autóút, rákattantak az „5. hullám” című most itt sláger disztópiás könyvre. Elég talán annyit mondani, hogy még Ármin is belevágott. Januárban nyílván érkezik a film is, a lányok már javában végzik a casting-ot a jó képű fiút illetően. Ha már: én pedig a Mother of Eden-t olvastam (illetve hallgattam vezetés közben). Bátrabban ajánlom az első részt (Dark Eden), ami zseniális csoportdinamikai elemekre épülő sci-fi. Az új könyvbe az állam kialakulás / fejlődés van a középpontban, nehezebb téma, sematikusabb a megoldás, de azért élvezhető.

Este érkezés Moab-ba, helyes kis hippiváros, turistacsapdás hangulattal, viszont végre igazi, európainak való kávéval. Zsófi kötelező programmá teszi a kávézót ahányszor csak elhaladunk mellette. Jó dolog az utazás, felfedezés, de még jobb dolog az ismerős érzés.  

13. nap Moab: Canyonland, Arches

Kötelező kép a Canyonlands-ben

Igazán jól sikerült nap! A nagy melegben úszodázós délelőttöt terveztünk, ám csak délután volt nyitva. Így nekivágunk a Canyonlands nemzeti parknak, még egyszer megkapom a gyerekeim a kilométernyi szakadék melletti gyomorémelygést. Ilyenkor inkább előbbre megyek, jobb nem látni, hadd élvezzék zavartalanul a mélység melletti fényképezkedést. Délután megérdemelt uszoda, egy órányi vízilabdázás minden felgyülemlett csoportdinamikai feszültség kitűnően levezet. (Két hete vagyunk már szorosan együtt.)

A gyerekek nyilván ki mennek majd a legszélére - nyilván nem én fényképezem le

Este pedig túrázás Utah állam címerparkjában az Arches-ban. Autóval és gyalog is kanyargunk a kisebb nagyobb kőboltívek alatt. A gondos időzítést a természet csodás naplementével ismeri el.  Van egy pár perces időszak a nap eltűnése előtt, amikor a sziklás boltívek úgy felizzanak, mintha a belsejükből sugároznának. Rutinosan hűtőládával érkezünk, piknikkel zárjuk a napot a vörös sziklák tövében.

Piknik kilátással

14. nap Natural Bridges

Szerintem ez a nap volt a mélypontunk. Szerencsére kevés vezetéssel érkezünk meg a következő nemzeti parkhoz, ám a melegben már nem esik annyira jól a sziklák közötti mászás. Inkább beülünk az egyik szép természetes kőhíd árnyékába és katasztrófafilmeket és szcenáriókat elemzünk. (Aktuális könyvélmények hatása.) Zombiktól az atomháborún át az ufó-kig mindenre felkészülünk. Délután jól esik beesni jó kis airbnb-s szálásunkra, élvezni a jó wifi-t, légkondit és netflix-et. És a hűtőszekrényt: na ebben profik az amerikaiak, szinte mindenhol nagy két ajtós behemótok várnak minket, ravasz speciális rekeszekkel, és nyilván jéggel és beépített vízcsappal. Lusta pihenőnap a sok látnivaló közepette.

Ez alatt a híd alatt csöveztünk egy ideig

A napot Miróka kérdése dobja fel: A dalai láma milyen állat?

15. nap Glenn Canyon – Lake Powell

Zsófi új kedvence. Az út tervezésekor látott innen pár képet, és nem volt kérdés, hogy ide eljövünk, kerül, amibe kerül.

Megérte. Egy vízerőmű építésekor duzzasztották

Ezek a csúcsok eredetileg pár száz méterrel magasabbak voltak

fel a canyon-t vizzel, és alakult ki vagy 150 km hosszan ez a tó. Délután strandolunk, este hajókázunk a naplementében, kanyargunk a hatalmas sziklák között. Sokan lakóhajókkal járják be a vidéket, az ötletet csöndben félretettük magunknak. A tározóból látják el Nevadát és Dél-Kaliforniát vízzel és a jól látható e területeken tomboló szárazság hatása: az elmúlt 15 évben vagy 20 méterrel csökkent a vízszint, a kocsi parkolók is jó messze kerültek jóval a jelenlegi partvonaltól. Ez még eszünkbe jut, amikor pár nap múlva Los Angelesben látjuk a kiégő gyepeket, a helyi városgazdálkodás táblákon hirdeti, hogy nem illik már füvet locsolni, víz már csak fáknak jár.

Érkezik a naplemente...

Vacsora  a település legjobb pizzázójában, a pestós-spenótos tényleg bejön. Közben újabb családi játékok, a szópóker mellett most a találd ki, hogy mi nem igaz rólam móka arat hangos sikert. Csókolózások, becenevek lepleződnek le és jönnek vissza napokig.

Aztán alvás a legdrágább egyben legkényelmetlenebb szállásunkon. A gyönyörű kilátás alig enyhíti a tömegnyomort, csak oldalazva haladva férünk el egymás és táskáink mellett a szobában.

16. nap Lake Powell - Las Vegas

Érdekes kettős nap a természetből a civilizáció sűrűjébe. Reggel az ősi magyar olimpiai hagyományoknak megfelelően kajakkal vágunk neki a tónak. A víz által enyhített hőségben, felváltva fedezzük fel a mellék canyonokat és lubickolunk nagyokat a smaragdzöld vízben. Nagy közönségsikert arató program, még fogjuk keresni a lehetőséget az ismétlésre (Lake Tahoe?) Közben szép csöndben szinte mindannyian leégünk, de így is megérte.

Délután hosszú vezetés Las Vegasba. Érkezés után hamar belevetjük magunkat a Strip éjszakai forgatagába, persze előtte a kötelező all-you-can-et buffet vacsorával. (Nehezen szakadok el a cheese cake pulttól.) Az étteremhez menet a gyerekek is láthatják az irdatlan nagyságú játéktermet. Rossz a levegő, elszoktunk már a beltermi cigaretta füsttől. A business nagy úr, nyílván nem érné meg a dohányosokat kizavarni a gép mellől, így minden játék mellett ott a beépített hamutál.

Este 11, indul az élet

Az utcán nappali fényességet varázsoló mennyiségű és nagyságú kivetítők, alattuk hömpölygő emberáradat. Eltérőképpen hat a családra: Miróka és Ármin felpörög, Lili mélységesen elítélő. Mondjuk nem gondoltam volna, hogy egy családapának három gyerekével és feleségével sétálva érdemes strippereket ajánlani. Itt többen megtették.

17. nap Las Vegas - Death Valley – Los Angeles

Túlélőkészlet a Death Valley-be

The longest day, bár nem hogy partra nem szálltunk, de a kocsiból is alig tettük ki a lábunkat. (Most kivételesen megfogadtuk a nemzeti park ajánlását: Hike early, or not at all.) A hosszú út mellett ez azzal is magyarázható, hogy a kontinens legmelegebb helyét látogattuk meg. A sivatag mellett a tengerszint alatti fekvés is indokolja a hőséget. A hőmérő folyamatosan 45 fok körül járt, és a Valley mélyén sokáig drukkoltunk, hogy elérjük az 50 Celsius fokot. Sajnos, megrekedtünk 49 foknál, ezzel együtt a lelkes kiabálással és fényképcsattogtatással követett minden egyes foknyi emelkedést a család. Már úgy is hiányoztak a reggeli felöntések a szaunában, hát ez most teljes ugyanaz az érzés volt. Közben végtelen sósivatag, színes sziklákkal fűszerezve. Sokszor felelevenítettük a 20 évvel ezelőtti túránkat itt Ritával, aki magas sarkú cipőben indult neki az Ördög Golpályája nevű terepnek.

Most nem a sebességmérő a lényeg, hanem a hőmérséklet

Aztán hosszú órák Nevada és Kalifornia sivatagain keresztül: aki amerikai roadmovie-ra vágyik, annak itt érdemes forgatni azokat a részeket, amikor 30 km-en keresztül nyílegyenesen hullámzik fel-le az út, és akár 20-30 percig nem látni egyetlen más autót és lelket sem. LA-hez közeledve aztán bővülnek az autópálya sávok, megérkezik a tömeg és a narancssárga naplemente a pálmafák között. A szállásunk előtt még betérünk az élelmiszer boltba, bio-organikus orgia, de minden dupla áron, min a Sziklás-hegység környékén. (Furcsa egy országon belül, de itt pl. a benzin is épp 2x annyi, mint Denverben volt.)

Haláli kilátás

A rádióban közben egy aktuális Tenesse-beli lövöldözést feldolgozó élő riportot hallgatunk. Hihetetlen, hogy milyen rövid idő alatt megszerzik a merénylő cv-jét, amit egy fejvadász elemez, majd hamarosan a már a birkózóedzője, illetve szomszédai nyilatkoznak. Nagyok értik, hogyan lehet showműsort, drámát gyártani az aktuális realitásból. (És közben 5 percenként reklámok.)

18. nap Los Angeles, Universal Studios

Láttam a jövőt és remekül működik! Amúgy is gyűjtögettem, az anyagot egy „amerika a hátsó bejáron (Restroom) keresztül” albloghoz, hát most bejött hozzá a breaking news. Érdekes megfigyelni, hogy a világszerte ismert fürdőszoba/wc problémákra, itt a mienktől némileg eltérő megoldásokat találtak ki. A zuhanyzóban például szinte mindenhol feladták a vízáramlat erősségének a szabályozását, ezért viszont cserébe egy egyszerűbb meleg/hideg vízcsapot használhatsz. (Már ha nem európai vagy, és próbálod a neked megszokott módon csavargatni a csaptelepeket.) A WC-kben pedig megfordították a vízöblítés logikáját – azaz előbb van ott egy nagy medencényi víz, amit aztán eltűntetsz.  Azt kell mondanom higiénikusabb, mint a nálunk bevett megoldások. Szerintem szegények elég rosszul érezhetik magukat nálunk.

A csúcsra azonban jelen szállásunkon jutottunk el, és elnézést, hogy nem tudok objektíven, lelkesedés nélkül beszámolni „mélyamerikai” élményünkről. Új szállásunkra érkezve a gyerekek sikítva fedezték fel az intelligens WC-nket. Természetesen előmelegíti a helyet megfáradt popónknak, elől-hátul öblöget és szárít (!) mindenféle irányba állítható fúvófejekkel, és vannak olyan funkciók, amiket még csak felfedezni sem merek (oscillator).  Természetesen távirányítóval felszerelt, és „energy saver” gombbal is ellátott. (Recycling??) Nekem már csak is egy kis app hiányzik, hogy hazaérkezve már az autóból a mobillal előkészíthessük trónunkat. Most gyorsan meg is néztem az Amazonon, a csoda mindössze 540 dollárért (ingyenes szállítás!!) érhető el. (http://www.amazon.com/IntelliSeat-Ultimate-Bidet-Electronic-Toilet/dp/B0050EJBQ0) Érdekelnek valakit a kizárólagos import jogok?

A család amúgy a mai napot a Universal Studios vidámparkban tölti, én pedig kimenőt kaptam blogot írni, valamint egyénileg felfedezni LA-t. (A blog után irány a foodtruck-ok, valamint a Getty’s építészeti és kulturális csoda.) Félidőben vagyunk.
Utólagos megjegyzés némi LA közlekedési tapasztalat után. Most már értem, hogy miként készülnek a katasztrófafilmek azon jelenetei, amikor a zombik/meteorit/vírus stb. elől menekülő milliók összetorlódnak a 2*7 sávos autópályákon, a halál torkában. Nos, nem kellenek ehhez statiszták, egyszerűen kimennek 16:30-kor az út mellé és felveszik random, amit látnak. Ma én is rodeoztam egy ilyen "escape from LA" menetet, amikor a családért mentem.

Getty's, LA, óceán

A Getty's kertje önmagában műalkotás